Valérie Perrin nevével a tavalyi évben ismerkedtem meg a NIOK- klubban, ugyanis egyik hónapban az akkor megjelent, A vasárnap koldusai című regénye volt a havi közös könyv. Imádtam a sztorit, reményeim szerint egyszer majd arról is írok egy kis ajánlót.

Na de ez alkalommal térjünk vissza az idei évem első olvasmányához, melyet a napokban fejeztem be. Trió. A sztori Nina, Étienne és Adrien életét mutatja be egészen gyermekkoruktól mostanáig. S, hogy mi köztük a kapocs? A barátság. Az az igazi, felejthetetlen, őszinte kapcsolat, telis-tele érzelmekkel, ami talán a legtöbb ember számára, soha életében nem adatik meg. Hiszen mekkora szerencse kell ahhoz, hogy megtaláljuk ebben a hatalmas világban azt az embert, aki teljes szívével, ítélkezésmentesen áll mellettünk, akivel igazán önmagunk lehetünk, mezítelenül, teljesen kitárulkozva. Az embert, akinek a kezébe adhatjuk a lelkünket is, hiszen pontosan tudjuk, zsigereinkben érezzük, hogy mindörökké vigyázni fog rá.

Nina, Étienne és Adrien mindezt megtalálták már gyerekkorukban. Irigyek is lehetnénk rájuk, de, jól tudjuk az élet nem könnyű játszótér, így hát a főhősöknek is számtalan nehéz helyzettel kell megküzdeniük az évek során. Ami velük megtörténik, igazából bármelyikünkkel megtörténhet, vagy talán meg is történt? Hogyan élhetjük túl a bennünket érő tragédiákat? Mitől függ, hogy képesek vagyunk-e átugrani egy akadályt? Hogyan szabadíthatjuk ki a kalitkába rekesztett lelkünket?  Mi jelentheti az egyetlen megoldást, ha úgy érezzük végleg elvesztünk? Valérie Perrin szerint: a barátság. Az a különleges, megismételhetetlen barátság, amely képes velünk együtt fejlődni, alakulni. A folyamatos változás, azonban soha, de soha nem okozhat kárt benne, hiszen egyetlen dolgot mindvégig megőriz. Szilaszilárd alapját, amely nem más, mint a szeretet.